Bűn-detektor

Isten megáldott minket egy nagyszerű riasztóberendezéssel, ami azonnal bekapcsol, ha tudatosan rosszat teszünk. A bennünk élő Szentlélek kapcsolja ezt be: a lelkiismeretet. Belegondolni sem merek, hogy mi lenne velünk e nagyszerű áldás nélkül.

Tartsd meg a hitet és a jó lelkiismeretet, amelyet egyesek elvetettek, és ezért a hit dolgában hajótörést szenvedtek. /1Timóteus 1:19/

Ha magunk elé képzelünk egy hajótörést, nem gondolnám, hogy kellemes érzések merülnek fel bennünk. A hajókon is vannak speciális berendezések, amelyek a jéghegyeket és egyéb akadályokat figyelnek a vízen, és ha valamit észlelnek azonnal riadót fújnak. A mi lelkiismeretünk is ilyen. Isten nem azért adta ezt nekünk, hogy megfosszon minket minden jótól, hanem mert meg akar minket védeni a felénk közeledő jéghegyektől. Sokunk viszont kikapcsolja ezt vagy elnémítja. Sokáig én is azok közé tartoztam, akik hallották ugyan a lelkiismeretüket, de nem törődtek vele. Egyszerűen csak elnémítottam. Úgy hittem, hogy nincs rá szükségem. Azt gondoltam, hogy amit már megtettem és mégis megbántam sem ér semmit, mivel meg nem történté nem tudom tenni. Így inkább jobbnak láttam, ha egyáltalán nem hallgatok a lelkiismeretemre, mert felesleges.
Mégis akárhányszor tettem vagy mondtam valamit, amivel másnak fájdalmat okoztam mindig nagyobb lett az az űr bennem, amit a lelkiismeretem okozott. Tudtam, tisztában voltam vele, hogy helytelenül cselekszem, mégsem tudtam rávenni magam, hogy szembenézzek a hibáimmal. Tapasztalatból mondom, hogy nem egyszerű meghunyászkodni, megalázni magunkat, belátni, hogy hibásak vagyunk és odamenni a másikhoz bocsánatot kérni. Senki sem szereti, ha nem neki van igaza. Én sem szerettem. Rengetegszer bántottam meg szeretteimet, habár nem volt szándékos. Az elfojtott lelkiismeretem azonnal kopogtatni kezdett, figyelmeztetve, hogy hibát követtem el. Volt, hogy figyelmen kívül hagytam ezt, bár így visszagondolva nagyon sajnálom, hogy nem mentem oda a megbántott személyhez azonnal.

Ezért magam is arra törekszem, hogy lelkiismeretem mindenkor tiszta legyen Isten és emberek előtt. /ApCsel 24:16/

Pár hónapja egy olyan szituáció kezdődött el körülöttem, amit nem mostanra vártam az életembe. Ha belegondolok, szerintem fel sem fogtam, hogy ilyen akár velem is megtörténhet. De mikor egyre súlyosabb lett a helyzet, be kellett látnom, hogy ezt nem vehetem félvállról. Napi szinten imádkoztam, hogy a szeretett személy, nevezzük M.-nek, meggyógyuljon. Tudtam, hogy Istennek semmi sem lehetetlen, így bízni kezdtem, hogy fel fog épülni a betegségéből. De mikor súlyosabbra fordultak a dolgok egy hatalmas MIÉRT-el fordultam Istenhez. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy miért tagadja meg M.-től a gyógyulást mikor tényleg őszinte szívvel kértem azt. Sajnos hanyagolni kezdtem az imádkozást – amit azóta is bánok – mert nem láttam értelmét. Ez most így nagyon durván hangzik, de így volt. Nem láttam eredményét, ezért úgy gondoltam, hogy felesleges. Közben viszont folyamatosan kértem barátnőim imatámogatását (lehet tudat alatt mégis bíztam/reménykedtem Isten pozitív válaszában). Természetesen a lelkiismeretem folyamatosan visított, mint egy sziréna, amiért abbahagytam az imádkozást. Tudtam, hogy helytelen, amit teszek, az óemberi természetemnek mégis sikerült felülkerekednie rajtam. A változás akkor történt, mikor világossá vált előttem, hogy igenis elveszíthetem egy nagyon szeretett családtagomat. Egyszerűen éreztem, hogy nem csinálhatom ezt tovább; égetett belülről a vágy, hogy újra imádkozzam. Megtörten mentem Isten elé. Innentől kezdve M. sziklaszilárd hitéért és a végsőkig kitartó döntéséért imádkoztam. Beláttam, hogy a gyógyulás talán csak nekünk lenne jó, M.-nek viszont az Úr mellett lenne a legnagyszerűbb helye. Fájt ugyan az elvesztésnek már csak a gondolata is (de ez csak természetes, hisz emberek vagyunk), mégis bíztam Istenben és tudtam, hogy bármit is hozzon a holnap, az lesz a legjobb mindannyiunk számára, amit az Úr már jó előre eltervezett. A legnagyobb áldás, amit kaphattam az volt, mikor M. a saját megváltásáért imádkozott. Megköszönte Istennek, hogy a gyermeke lehet, habár szerintem már tudta, hogy nemsokára az Úrhoz fog költözni, mégis végig kitartott Ő mellette. Ekkor értettem meg, hogy sosem felesleges Istenhez imádkozni. Lehet, hogy nem egyezik az elképzelésünk az Övével, de bármilyen jót is képzeltünk el magunknak, Ő sokkal jobbat tartogat számunkra.
Hálás vagyok Istennek, hogy nem engedte elnyomni a lelkiismeretemet, és ezért újra elkezdtem imádkozni. Ezért most talán közelebb érzem magam hozzá, mint valaha.
Ha valami rosszat teszünk, mondunk, vagy csak gondolunk, ne hagyjuk, hogy a lelkiismeretünk elnyomás alá kerüljön. Isten nem véletlen adta ezt az ajándékot az életünkbe! Éljünk ezzel a nagyszerű lehetőséggel és kérjünk mindig bocsánatot, akárhányszor csak szükséges. Engedjük, hogy vezessen a mi bűn-detektorunk, és így Isten áldásaiban fogunk tudni járni.

Imádkozzatok értünk! Mert meg vagyunk győződve arról, hogy lelkiismeretünk tiszta, hiszen mindenben helyesen akarunk eljárni. /Zsidók 13:18/

Áldásokban gazdag hetet kívánok,
Fanni

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s