Mi leszel, ha nagy leszel?

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de az utóbbi időben tőlem legalább ezerszer megkérdezték, hogy “Amúgy, te mit szeretnél csinálni, ha felnősz?” És nekem a válaszom, minden egyes alkalommal az volt, hogy “Hát…még nem tudom.” És őszintén szólva sokszor irigylem/irigyeltem azokat az embereket, akik már szilárd elhatározásra jutottak ebben a kérdésben és egyenesen mennek a céljuk felé, én meg még mindig nem tudom, hogy mit szeretnék majd csinálni. És ezek után mindig olyan kérdések kavarogtak a fejemben, hogy “Uram, miért nem mutatod már meg végre, hogy a jövőben hol szeretnél engem látni? Már szinte mindenki tudja, csak én nem…” Sokszor aggódtam azon, hogy mi lesz, ha majd a pályaválasztás előtt se fogom tudni, hogy merre menjek. Végül, miután már ezek a gondolatok elhatalmasodtak felettem, ebbe az igeversbe botlottam:

“Szemed előre tekintsen, és egyenesen magad elé nézz! Ügyelj, hogy merre tart a lábad, akkor minden utad biztos lesz.” Példabeszédek 4: 25-26

Rájöttem, hogy miközben e dolgokon gondolkodtam (és aggódtam) teljesen megfeledkeztem Istenről. Elszégyelltem magam, hogy ennyire türelmetlenné váltam és nem bíztam Isten időzítésében. Pedig nagyon sok helyen olvastam és láttam nap mint nap olyan gondolatokat, hogy “Isten időzítése tökéletes.” meg “Bízz Benne, ő majd megmutatja a helyes utat.” Én meg arra gondoltam, hogy “Aha. Hát ez simán fog menni.” Azonban mint láthatjátok egyáltalán nem volt sima ügy. De tudatosult bennem, hogy Isten mindig és mindenféle helyzetben velem volt, így ez most se lesz másképp. Meg fogja mutatni, hogy mi a célja az életemmel. Azt nem tudom megmondani, hogy mikor, de biztos vagyok benne, hogy a megfelelő időben.

Valószínűleg nem lesz egyszerű a célig vezető út és nagyon sok próbát kell majd kiállnom. De Istennel ez is lehetséges lesz és őszintén szólva, már nagyon várom a “rajtvonalt”.
Ha te is ebben a helyzetben vagy, ne aggódj! Istennek célja van az életeddel! Lehet, hogy még nem tudod, hogy pontosan mi, de Isten meg fogja mutatni. Azonban ehhez TE is kellesz. A terv nem fog tudni megvalósulni, ha nem szeretnéd elérni a célt. A sátán nagyon sokfajta és rafinált módon próbál majd téged elbátortalanítani és letéríteni az útról. Hiszen neki az a célja, hogy Isten terve az életedre nézve ne teljesülhessen. Azonban te imádkozz Istenhez és kérj tőle bölcsességet (hogy helyesen tudj dönteni és vedd észre az akaratát), türelmet (hogy várd ki a megfelelő időpontot) és erőt (hogy meg tudd valósítani a célját és, hogy le tudd győzni a sátán kísértését). Ő meg fogja hallgatni az imádat és vezetni fog a helyes úton.
És igaz, hogy ez az út kicsit szűk és göröngyös, de hidd el, megéri ezen járni. 😉

Szép hétvégét 🙂
Eszter

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s