Luvluvluv

Sziasztok!
Lehet, nagyon cringe ez a posztcím, de én szeretnék #2017 lenni néha.

1 Korinthus 13, 1-3
“Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengőcimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok.”

Mostanában rájöttem arra, mennyire minimálisan végzem el a feladataimat és vannak olyan dolgok, amikkel nem is foglalkoztam. Ez a szeretet. Már jó ideje mesterelem azt, hogy mindenkinek megmutatom, milyen nagy a hitem és az elkötelezettségem Isten felé és nagyon igyekszem arra, hogy Istennek a lehető legtöbb időt szakítsam. Egyik nap vitatkoztam a barátaimmal valamiről és rájöttem, hogy bár teljesen jogos volt, amit mondtam és amit ők mondtak, nem tudtak egyetérteni velem. Aztán rájöttem, miért.

Bár nehezen tudjuk elképzelni, olyan sok ember van, akik nem is ismernek igazi, valódi, feltétel nélküli szeretetet. Igen. Alapból van, aki nem is tapasztalt még olyat, hogy egy ember igazi szeretettel közeledik feléjük. Márpedig megjegyzik az emberek, ha valaki feltűnően szeretetteljes. Nekem is feltűnik. De én mindig úgy ráztam le a dolgot, hogy “Nekem ez nem kell. Nekem Isten kell.” És ott is hagytam a dolgot. De az az igazság, hogy ez a gondolkodás nagy tévedés volt. Nem elég a nagy hit, nem elég a csendesség.

Szeretet kell.

Meg fognak jelenni olyan emberek az életedben, akik lehet, csakis tőled ismerhetnek igazi szeretetet. Márpedig Istenhez manapság nem is lehet máshogyan vonzani a barátainkat, ha nem szeretettel. Bátorítani akarlak téged arra, hogy csak gondolj bele. Megteszel olyan dolgokat, amiktől az emberek szeretve érzik magukat? Kevésre van szükség, hogy az emberek észrevegyenek valami mást, amit nem mindenkiben találnak meg.

Róma 13,10
“A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése.”

Szerintem ezt a témát különösen el tudja sajátítani mindenki magának, de ettől függetlenül ajánlok egy filmet meg egy számot. Az I’m Not Ashamed-et szerintem 10-ből 7 a keresztény fiatalok közül láthatta, de szerintem a mondanivalója amúgy is örökké megmarad, meg lehet nézni többször. Rachel Joy jó képet alkot arról, milyen törekedni a szeretetre. A zene pedig The Proof Of Your Love lenne for KING & Country-tól. Ez egy eléggé jól ismert keresztény dal, ezt is biztosan sokan ismerik. De az az igazság, hogy ahogy hozzászokunk minden alaphoz, már el is felejtjük, hogy igazából az is üzen nekünk valamit. Engem ennek a posztnak a megírására buzdított, a kezdő igeverset ebben hallottam.

Mikor a szereteten gondolkoztam és hogy hogyan mutassam meg, egy este nem is tudtam elaludni. Bántott a tudat, hogy igazából módját sem találtam annak, hogy valakivel szeretettel kezdeményezzek anélkül, hogy a másik fél kínosnak vagy erőltetettnek tartaná. Beszéltem végül is Bethanyvel és Kristennel a Girl Defined-tól, megkérdeztem, ők igazából hogyan cselekednének a helyemben. Ezt válaszolták (lefordítom magyarra):
Nagyon jó kérdés! Biztosak vagyunk benne, hogy nehéz ilyet tenni. Bátorítunk és azt ajánljuk, csak kérdezd meg magadtól mindig, hogy “Mit tenne Jézus?” Elég alap, de hasznos. Hogyan szeretné őket Jézus? Hogyan mutatná meg az Ő kedvességét. Valószínűleg el kell döntened, hogy kedves és szerető leszel attól függetlenül, hogyan érzed magad vagy hogy mennyire kínos lehet. Csak tedd meg. 😉 

Hát igazuk van.

Áldjon meg az Úr titeket!
Terjesszétek a szeretetet!
-Berni

 

 

http://www.huffingtonpost.com/ed-and-deb-shapiro/how-to-live-with-both-com_b_8693610.html

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s