Szemtől szembe Istennel

Részemről sajnos ritka, hogy azt mondhatom minden egyes nap végén, hogy Isten velem szemben állt egész álló nap. Természetesen, ez így volt, de én nem éreztem. Nem is nagyon mondhatom, hogy figyeltem-e volna, ott van-e velem. Néha túl elfoglalt vagyok ahhoz, hogy a fontos dolgokra figyeljek, ami nekem nem igazán hasznos, ha jobban belegondolok. Szinte biztos vagyok abban, hogy nem vagyok ebben egyedül. Mindenkinek nehezére esik legalább időnként az Úrra összpontosítani. Sajnos a világ nagyon hangos és az Úr suttogva beszél hozzánk. Nincs már megoldás, mint lecsendesedni és figyelni az Ő hangjára, mit mondhat.


Bibliaolvasás 

Józsué 1:8
“Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, hanem tanulmányozd éjjel-nappal, őrizd meg, és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz.”

Imádság

Máté 6:6
“Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked.”

Ilyen módon tarthatunk csendességet minden nap. Előbb-utóbb az Úr megelőz mindent a fontossági sorrendünkön, és Őt fogjuk meghallani legelőször.
Nagyon könnyű sajnos a rossz hangokra koncentrálni. A sátán fő célja mindig az, hogy elterelje a figyelmünket. A sátán olyan, mint a víz. Nem fog egyszerre befolyni az egész, hanem csak a kicsi réseken keresztül jut el hozzád. Természetes is, ha nem figyelsz, nem veszed észre, ahogy sodor téged az ár.

 


Néhány ötlet ahhoz, hogyan erősítsük meg egy fokkal a kapcsolatunkat Istennel (némi kreativitást igényel, vagy nem):

-Olvass valamilyen napi áhítatos könyvecskét. Én személy szerint a mai igét szoktam olvasni, de sokféle létezik még.
-Vezess áhítatos füzetet/naplót. Leírhatod a gondolataidat, igeverseket, tapasztalataidat. Ki tudja? Lehet, valaki egyszer majd elolvassa és sokkal közelebb kerül Istenhez, mint amire számítottál
-Gyűjts igeverseket különböző időkre, jelöld meg őket és tartsd egy kis dobozba vagy üvegbe. Egy ilyet készítettem az ifiből egy lánynak karácsonyra és nagyon örült neki. Azt mondta, igazán szüksége volt már rá, ami engem nagyon boldoggá tett. Nem csak praktikus, de még jó ajándékötlet is 😉 😉 😉
-Imadoboz. Egy könyvben olvastam ilyenről. Egy lány sokat aggódott és már nem igazán tudott uralkodni magán időnként, annyira aggodalmas volt. Mindig leírta az imáit egy cetlire, betette egy dobozba és azt mondta, érzett egyféle biztonságot, mikor elrakta a cetlit. Olyan érzés volt, hogy mikor bedobta a dobozba, már Isten dolga volt és neki nem kellett többet aggódnia miatta. 🙂
-WORSHIPPPPP. Ha kizárjuk a világi zenét és csak olyat hallgatunk, ami Istent dicsőíti, észrevehetjük, jelentősen megváltozhatnak a dolgok, ha valaki sokat hallgat zenét, mint én. Ma már kizárólag keresztyén zenéket hallgatok és mindig megnyugtatnak. Segítenek is elfelejteni a külvilágot és annak problémáit. Érdemes kipróbálni.
-Keresztyén regények olvasása. Szintén ugyanolyan, mint a zene téma, bár kevésbé népszerű az olvasás, mint a zenehallgatás, de érdemes ezt is kipróbálni. Francine Rivers és Karen Kingsbury könyveket végképp ajánlom. 😉

Remélem, ti is majd ezeket hasznosnak találjátok, mint ahogy én.
Nincs fontosabb kapcsolat, mint Isten kapcsolata! Az Úr áldjon meg titeket!

-Berni

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s